Fellegvár

Fellegvár

Visegrád talán legemblematikusabb építménye, melyre a köznyelv többnyire csak visegrádi várként utal, ezzel is kiemelve a Várhegy tetején magasodó, tiszteletet parancsoló épületegyüttes kulturális jelentőségét.
Valójában a Várhegy tövében található Salamon-torony is része az egységnek, mint Alsóvár.
Mai állapotában már kell hozzá némi képzelőerő, hogy a két különálló látványosságként megszokott és külön is emlegetett építményt összekössük. Ehhez nyújt egy kis segítséget a rekonstruált alaprajz.

Évről évre több tízezren látogatnak el a város legmagasabb pontján fekvő Fellegvárba, melynek teraszáról rendkívüli panoráma nyílik a Dunakanyarra, s mely több, elsősorban a középkorról szóló izgalmas kiállításnak is otthont ad.

Mégis, amiről a legtöbben ismerik és amiért igazán szeretik a Fellegvárat a Visegrádra látogatók, az a panoráma odafentről.

A hegytetőről a városra és a Dunakanyarra letekintve olyan látvány tárul eléd, melyet egész biztosan nem felejtesz el soha. Ha pedig jártál már itt, a Fellegvár teraszára kell csupán kisétálnod, hogy ismét magával ragadjon a felejthetetlen élmény.
A Fellegvár állandó kiállításai:

  • Szent Korona kiállítás
  • Vártörténeti kiállítás
  • Panoptikum (1335-ös visegrádi királytalálkozó emlékére)
  • Középkori fegyvertörténeti kiállítás
  • Úri vadászat a középkorban
  • Szabadtéri középkori hadieszköz bemutató

BELÉPŐJEGY ÁRAK (2026. JANUÁR 1-TŐL):

Felnőtt jegy: 2.800 Ft/fő,
Diák- és nyugdíjas jegy: 1.400 Ft/fő
Gyermek 6 éves korig: ingyenes
Nyugdíjas 70 év felett: ingyenes

PÉNZTÁRZÁRÁS A NYITVATARTÁSI IDŐ VÉGE ELŐTT 30 PERCCEL!

 

NEM SZERETNE SORBA ÁLLNI A PÉNZTÁRNÁL? VÁSÁROLJA MEG ELŐRE BELÉPŐJEGYÉT!

MEGKÖZELÍTÉS

  • AUTÓVAL: A Fellegvárat autóval minden évszakban a 11-es Főútról, a Rév utcán keresztül haladva, majd elhagyva a Keresztelő Szent János templomot, a Mátyás Király úton át egy kanyargós szerpentinen, a Panoráma körúton lehet megközelíteni. A távolság kb. 7 km.
  • GYALOGOSAN: Gyalogosan a visegrádi révállomással szemközt, a 11-es Főútról nyíló, Rév utcán sétálva kb. 300 méter után a Keresztelő Szent János templomnál forduljunk balra a Fő utcába. A Fő utcában kb. 200 méter után, rögtön a Posta után, jobbra nyílik a macskaköves Zách Klára utca, amely a Kálvária lépcsőhöz vezet. A túraútvonal a Kálvária lépcsőtől indul, az 1853-ban épített kálváriakápolna érintésével, a Kálvária-hegy gerincén és a Vár-hegy délnyugati oldalán kapaszkodik fel a Fellegvárhoz. (Kb. 45 perc.)

Családi nap:

Minden hónap utolsó vasárnapja rendeletben meghatározottak köre (pl. 18 év alatti gyermekek és kísérő szülők) számára ingyenes.
A magyar állam nemzeti ünnepein (március 15., augusztus 20. és október 23.) a belépés mindenki számára ingyenes!

Parkolási díjak:

Vár parkoló:
Autó: 1.300 Ft / 2 óra
A további megkezdett órák 600 Ft / óra
Busz: 1.900 Ft / óra

Bobpálya (Nagyvillám-hegyi) parkoló:
Autó: Hétköznap: 1.700 Ft/nap
Hétvége: 1.800 Ft/nap
Ünnepnap + hosszú hétvége: 2.000 Ft/nap

Április 1-től 16 óra után: 700 Ft/nap

Busz: 1.400 Ft/óra

Ajánló

Megnézem
Keresés Webkamera Programnaptár Kapcsolat
×

Keresés az Irány Visegrád oldalon