A restaurátorok munkájáról nagyon kevés szó esik általában, pedig ők azok, akik az ásatások során megtalált tárgyi leleteket végül kiállítási tárgyakká varázsolják, s megmentik azokat az utókor számára.

Mi az, amivel e pillanatban dolgozik?

Jelenleg a 2024-ben zajló visegrádi ásatások leletanyagainak restaurálása zajlik, a Mátyás Király Múzeum restaurátor műhelyében.  A Salamon-torony, a Völgyzáró fal, a Sibrik-domb, a Fellegvár és a Ferences kolostor területéről származó kerámia, üveg, valamint érem és bronz tárgyak műtárgyvédelmi feldolgozása a fő feladat. Rendkívül sokszínű és változatos az a feltárt lelet mennyiség, amely ezekről a történelmi helyszínekről felbukkan. A restaurálással az a célunk, hogy megőrizzük és elősegítsük a műtárgyak vizsgálatát és tudományos értelmezhetőségét. A rekonstruálás, vagyis az újjáépítés a régészeti tárgyak egykori kinézetének, formai bemutatásának az eszköze.  Az ásatási helyszínekről legnagyobb mennyiségben a kerámia töredékek kerülnek a felszínre. Tisztítással és válogatással kezdődik a törésfelülettel illeszkedő darabok megkeresése és összeragasztása. A művelet nem mindig eredményezi a teljes edény forma helyreállítását, ám sok esetben a részlet profilok, vagy a töredékeken látható díszítés nyomok is elegendőek a beazonosításukhoz.  Az idei év ásatásaiból kiemelkedő leleteink a pénz érmék is, ezek tisztítása, konzerválása, nagyon fontos a feltárt rétegek korának meghatározása miatt. Az egykori pénzverés minősége és a földben eltöltött évszázadok miatt vastag korróziós réteg boríthatja a felületeket, amit sokszor csak mikroszkóp segítségével, türelmes tisztogatással lehet eltávolítani.

A szenzációs Benedetto da Maiano lelet állapotáról, épségéről mit érdemes elmondani restaurátor szemmel?

Valóban, kicsit jobban megdobban a restaurátor szíve is, amikor ilyen szenzációs lelettel találkozik.
A rutinszerű műtárgyvédelmi beavatkozások ilyenkor még körültekintőbb, még átgondoltabb kezelési eljárásokat igényelnek.  Elsődleges az anyagösszetétel meghatározása, majd ennek megfelelően a tisztítási sorrend felállítása. Lehetőség szerint a tárgyat érintő legkíméletesebb eljárást alkalmazzuk, hiszen meg szeretnénk őrizni azokat a kulturális információkat, melyeket a faragványok tartalmaznak. A fehér márvány töredékek, melyek egykor a Ferences templom oltárát díszítették, rombolásból és pusztításból eredő fizikai károsodásokat szenvedtek el. A templom középkori kriptája azonban megőrizte számunkra az értékes alkotás több részletét is. A kiemelés után, még földnedves állapotban sikerült a felületen megtapadt talajszennyeződések eltávolítása. A vizes tisztítás alkalmazása a rárakódás nagy részét megszüntette ugyan, de néhány helyen egy kemény, vízköves lepedék makacsul tartotta magát a felületen. A lokálisan alkalmazott enyhe ecetsavas kezeléssel azonban eredményes volt a leválasztás.  A tisztítás során sikerült azokat a festett rétegeket is felfedni és megőrizni, melyek az oltártöredékek egykori elhelyezkedésére is utalhatnak.

Van-e kedvenc területe?

A kihívást jelentő tárgyak mindig kedvesek, hiszen a szétesettből, a hiányosból, a részben megsemmisültből kell hiteles műtárgyakat rekonstruálni. Szilikát restaurátorként a munkám nagyrészt a kerámia-féleségek újjáépítését foglalja magába. Egyik kezdeti lépése a műveletnek a több száz töredék válogatása, majd a törésfelülettel illeszkedő darabok összeragasztása. A hiányok gipszes pótlásával kapjuk meg az eredeti formát, amely ezáltal felmérhető és tudományosan feldolgozható.

Az un. formaedényeken kívül egyedi tárgycsoportot alkotnak a középkori fűtőberendezések alkotórészei a kályhacsempe töredékek, melyek az ásatások legbecsesebb leletei közé tartoznak.  Szerencsések vagyunk abban a tekintetben, hogy Visegrádon évszázadokon keresztül díszes cserépkályhák fűtötték az épületeket. Az elpusztult kályhák apró elemei azonban jórészt töredékesen, vagy hiányos állapotban kerülnek a felszínre, eredeti beépített helyüktől távol és szétszórtan. Ritka kivétel, amikor egy kályha összeomlott darabjaira, egyetlen helyütt bukkan az ásató régész.  A Királyi Palota északnyugati udvarán 1991-ben végzett feltárás egy Mátyás király korabeli cserépkályha nagy mennyiségű töredékét hozta felszínre. A zöld mázas, címerekkel és vitézek alakjaival díszített törött darabok száma az ezres nagyságrendet is megközelítette. Izgalmas feladat volt az összeragasztásuk, a kiegészítésük, valamint a csempe típusok egyedi rekonstrukciója is.  A teljes kályha modell a Mátyás Király Múzeum állandó kiállításán ma is megtekinthető.

Üveggel, cseréppel, vagy más lelettípusokkal van a legnehezebb dolga egy restaurátornak?

Nehéz meghatározni, hogy mivel van a legnehezebb dolgunk, ugyanis ezt leginkább a romlás mértéke determinálja az egyes tárgytípusoknál. A földfelszín alatt eltöltött időszak rendkívül nagy fizikai és kémia hatást gyakorol a töredékekre. A talajnedvek rengeteg hidratált sót közvetítenek, melyek kiemeléskor akár a műtárgy megsemmisülését is okozhatják.  Ilyenkor sürgősen konzerválni kell a leleteket és csak azután lehet a tisztogatást megkezdeni.  Az üveg áru különösen ki van téve a talaj fizikai nyomásának, hiszen ezek rendkívül sérülékeny tárgy típusok, vékony falvastagságuknak köszönhetően apró darabokra törnek szét. Az összeragasztás ebben az esetben egy kicsit nehezebb, ugyanis az üveg töredékek könnyen elcsúsznak egymáson. Az összeállítást ekkor egy ideiglenes, felületi rögzítő szalag biztosítja, majd, miután meggyőződtünk róla, hogy pontos az illesztés, becsurgatjuk a törésfelületbe a végleges, speciális ragasztót. Összetett kezelési eljárásokat igényelnek azok a lelettípusok, melyeket egykoron különböző anyagok egymás mellé helyezésével készítettek el. Egy 18. századi, sírból származó rózsafüzér kereszt intarziás és gyöngyház díszítésű felülete, illetve a befoglaló réz borítás eltérő tisztítási és konzerválási oldatokat igényelnek. Ilyenkor a roncsolásmentes szétválasztás a járható út annak érdekében, hogy az anyagösszetételnek megfelelő, célzott beavatkozás megtörténhessen.

Van-e olyan munkája, amelyre akár annak ritkasága, akár annak végeredménye okán kiemelten büszke?

Minden tárgytípus, amelyet sikerül megmenteni, illetve az eredetihez közelítő állapotba hozni, jó érzéssel tölt el, hiszen a restaurálásnak is köszönhetően stabilizálni tudjuk az állapotukat, tanulmányozásukkal és készítés technikai megfigyelésekkel betekintést nyerünk a történelmi korszakok anyagi kultúrájába is.  Kiállítások keretében, magyarázó szövegkörnyezettel ellátva a látogató közönség is megtekintheti azokat.

Milyen leletanyaggal találkozik a leggyakrabban Visegrádon?

Visegrád és környéke, leletanyagát tekintve rendkívül változatos képet mutat. Néhányat kiemelve, bronzkori kerámia urnák, római kori tárgyi emlékek, kora középkori háztartási edények, vagy középkori díszedények.  A gyakoriság mindig az ásatási helyszínen feltárt településrészlet, vagy objektum korszakához köthető.  Mivel a szerves anyagokból készített emlékek sajnos lebomlanak a föld alatt, a leletanyagban leginkább a kerámia, fém és csont tárgyak dominálnak.

Van olyan visegrádi lelet, amelyet sikerült szerencsésen jó fellelt állapota miatt (is) szinte „újszerű” állapotúvá varázsolni?

Minden fellelt leletcsoport állapota függ a földben eltöltött évszázadok körülményeitől.  A Mátyás király korabeli cserépkályha a Királyi Palotának egy korábban viszonylag bolygatatlan területén került elő.  A középkori épület pusztulásakor a falakkal és a belső boltozatokkal együtt a kályha is a romok közé zuhant. Az épületet a barokk korban ugyan átépítették, ám a csempetöredékek nagy részét ez már nem érintette. A rendkívüli lelet 1991-ben került újra napvilágra, majd a felszedés után a restaurátor műhelyben került sor a válogatásokra majd a ragasztásokra. Az izgalmas kirakójáték a kályhacsempék nagy felületű elemeit tárta elénk.  A középkori cserépkályhák fő jellegzetessége, hogy a szögletes alépítményt és a toronyszerű felső rész vízszintes sorait, váltakozva beépített, azonos méretű és mintázatú csempék alkották. Ennek köszönhetően a kályha összeomlott darabjai között sok az egyforma, plasztikailag egymást kiegészítő töredék. A modell gipszes kiegészítések célja az volt, hogy minden típusból, az eredeti töredékek beépítésével készüljön el egy olyan mintapéldány, mely a sokszorosításnak, vagy a másolat készítésnek is alapja lehet. A restaurált kályhacsempék méretbeli, formai és plasztikai tulajdonságai alapján került sor a fűtőberendezés teljes tömegének bemutatására.

Mennyire engedheti el a fantáziáját a restaurátor, amikor töredékekből kell rekonstruálnia valamit? Hogyan kell egy ilyen folyamatot elképzelnünk?

Etikai szempontból szigorú elvárás a műtárgyvédelmi folyamatokban a hitelesség. A hamis, vagy nem igazolható rekonstrukció félreértések sorozatát indíthatja el.  A formaedényeknél csak az egyértelmű teljes profil esetében történik meg a hiányzó részek pótlása. A kályhacsempe újjáépítés alapja mindig az eredeti töredék.  A csonka, töredékes csempék kiegészítésének egyik járható módja az analóg darabokról készített másolat felhasználása.  Számos gótikus mintázatú kályhacsempét valóban, csak néhány apró töredékből sikerült rekonstruálni. A faragott, mértani formákkal díszített példányok egykoron szerkesztéssel készültek, ezért egy méretarányos rajz segítségével az eredeti darabok pontos helye ismételten meghatározható. Az újjáépítés kivitelezésénél modell gipszet használunk, mely a kívánt forma szerint alakítható, faragható, festhető. Restaurálásban mindig nagyon fontos szempont a visszafordítás lehetősége, ennek érdekében csak olyan konzerváló, ragasztó és kiegészítő anyagokat használunk, amely bármikor eltávolítható a tárgyakból.

Meséljen nekünk egy kicsit a szakmai kezdetekről: hogyan lett restaurátor, mikor fordult a figyelme a régészet felé? 

Nyári diákmunkán már a gimnázium alatt is dolgoztam a visegrádi múzeumban, talán akkoriban érlelődött meg a gondolat bennem. A gimnázium elvégzése után nem sokkal kerültem a visegrádi múzeum restaurátor műhelyébe. Végül Héjj Miklós a Mátyás Király Múzeum akkori igazgatója felvett segéd restaurátornak.  Később lehetőségem volt egy alap tanfolyamot, majd egy szilikát szakrestaurátori iskolát is elvégezni.

Minden itt dolgozó szakmai munkatársam végtelenül segítőkész volt, tapasztalatukat, tudásukat mindig megosztották. Megmentett műtárgyaik a mai napig a kiállítások fő szereplői.
Mindenképp meg kell említenem Scheili Pálnét és Szőke Évát, valamint Tavas Imrét, aki sajnos már nincs közöttünk.

Nagyon köszönjük, hogy megosztotta velünk ezt a rengeteg izgalmas információt, s hogy kicsit közelebb kerülhettünk e beszélgetés által is a restaurátorok oly keveset emlegetett, a szakmán kívüliek számára alig-alig ismert világához.  

2024. augusztus 6.