Idén is megszervezésre kerül a Bártfai István kezdeményezésével korábban életre hívott akció, melynek keretében önkéntes csapatok fognak össze, hogy minél hatékonyabban sikerüljön hulladékmentesíteni az egyébként folyamatosan elszemetesedő Duna-parti városszakaszt.
Az akció egyben figyelemfelhívás is: NE SZEMETELJ!
A Visegrádhoz hasonló, hatalmas vendégszámmal bíró települések számára a szemétkérdés hasonlóképpen problémát jelent, hiszen attól majdnem függetlenül, hogy mennyi szemetest helyez ki a városüzemeltetés, a szemetelés problémája fennáll. Ennek megoldására számos kísérlet született már évtizedes viszonylatban, azonban a megoldás valójában mindenki előtt ott van, ehhez elég csak kinyújtania a kezét. Mert eldobált szemét csak akkor nem keletkezik, ha nem dobáljuk el a szemetet, tehát ez a fraktál sajnos/szerencsére örökbecsű igazság.
A Pilisi Parkerdő is folyamatosan küzd a problémával. Ők, hasonlóan az ország más parkfenntartóival, erdészeteivel azt hangsúlyozzák, hogy „amit magaddal hozol az erdőbe, azt vidd is vissza, amikor elindulsz haza”. Ezzel igyekeznek tehermentesíteni a sok helyütt kihelyezett, ám véges számú szemetesládákat. Az erdőben az is gondot okoz, hogy az állatok széttúrják a kukákat, s gyakran olyan dolgokat esznek meg, amiket mi emberek dobtunk ki odafent. Jobb tehát mindent visszavinni, s inkább a lakott területek szemeteseiben elhelyezni a hulladékot. Azonban ezen a ponton is van még mit finomítani.
A Visegrádi TDM arra kéri tagjait, hogy amennyiben módjuk van rá, segítsék ők is Bártfai István csapatát március 9-én. Amely szálloda, étterem, egyéb szolgáltató vezetője néhány kollégáját szívesen átküldené segíteni reggel 8:00 óra és 12:00 között, nagyot lendítene a kezdeményezés hatékonyságán, s nekik előre is hálásan köszönjük a segítséget!
Időpont: 2024. március 9. (08:00-12:00)
Megtisztítandó terület: A Gokart-pályától a Városkapuig.
Zsákot biztosítanak a szervezők, de kesztyűt mindenki hozzon magával!



