Boruzs Katalin hosszú évek óta vezeti a visegrádi Sibrik-dombon zajló ásatásokat, rengeteg lelkes érdeklődő hallhatta már izgalmas tárlatvezetéseit az ásatások nyílt napjain. Közvetlensége, töretlen lelkesedése remekül példázza, milyen az, ha valakinek valóban a munkája a szenvedélye.     

—-

Legutóbbi beszélgetésünket azzal fejeztük be, hogy 2023. október 11-én konferencia lesz Visegrádon kutatócsoportjuk szervezésében. Jól sikerült a program?

Igen, akkor a Sibrik X konferenciára készültünk. Ez volt az első alkalom, hogy a tíz éve folyó Sibrik-dombi tervásatás szinte minden résztvevője, társkutatója megjelent és prezentálta eredményeit. Nemcsak szakmai előadásokat hallhattak a jelenlévők, hanem önkéntes munkatársaink is bemutatkoztak, akik már évek (sőt, vannak, akik évtizedek) óta járnak visegrádi ásatásokra. Mind a szakmai, mind a „külsős” érdeklődő közönségtől pozitív visszajelzéseket kaptunk. Mindenki arra bíztatott, hogy ne csak 10 évente, hanem gyakrabban rendezzünk ilyen találkozót. A következő konferenciát 2025 tavaszára tervezzük, amikor már az idei eredményekről is beszámolhatunk.

Mit hozott az idei év a Sibrik-dombon? Hogy haladnak az idei 200 négyzetméter feltárásával?

A 200-ból 300 négyzetméter lett, mert olyan sokan szerettek volna részt venni a feltáráson, hogy muszáj volt bővíteni a területet… Egyébként nagyon jól sikerült az idei évad, remek csapat jött össze!

Az idei ásatási területet a 2018-as, a 2020-as és a 2023-as kutatási zónák fogják közre, így túl sok meglepetésre nem számítottunk. Ezen a részen két római kori, kőfalú épület található, illetve a közöttük lévő kavicsozott út maradványa. Nagyon izgalmas, hogy a táborfal melletti épületnek padló alatt futó csatornája volt, ami valószínűleg az esővíz elvezetésére szolgálhatott. A környező területet úgy alakították ki, hogy a vízgyűjtő „gödör” felé lejtsen. Emellett négy 10-11. századi földbe mélyített ház is napvilágra került, ami egyértelműen arra utal, hogy az Árpád-korban már nem használták a római kori kőfalú épületeket.

A leletanyagban is számos érdekesség található, például: római kori ólomsúllyal ellátott lándzsahegy (plumbata), avar-kori csont tűtartó, Szent László ezüst dénárja, és egy 20. századi ólom plomba (hitelesítő pecsét), amelynek egyik oldalán „Visegrád”, a másikon „Sibrik” felirat olvasható.

A Benedetto Da Maiano lelet nagyon komoly visszhangot váltott ki. Hangos volt tőle a sajtó, nemzetközi viszonylatban is igen komoly hullámokat kavart, ahogyan láthattuk. Ez a szenzáció gyakorolt valamilyen hatást az Ön által vezetett Sibrik-dombi ásatásokra?
A laikus, akárcsak én, gondolhatná, hogy egy nagyon ünnepelt leletegyüttes „árnyéka” is igen nagy, így a folyamatban lévő egyéb munkák talán kisebb figyelmet/támogatást kapnak ilyen időszakokban. (Vagy ellenkezőleg: akár az is lehetséges, hogy általában kell gondolnunk a régészetre ilyenkor, s ha „virális” lesz a témakör, az automatikusan magával hozza az egyéb korokra és területekre irányuló figyelmet).

Nem, igazából semmilyen hatással nem volt. A faragványok a Visegrád 700 projekt keretében végzett feltáráson láttak napvilágot, amelynek nem része a Sibrik-dombi kutatás, így természetes volt, hogy utóbbiak nem kerültek bele a híradásokba. Nem éreztük pozitív vagy negatív hozadékát, mert nálunk a korábbi években sem voltak „nagy hírverések” illetve a komoly anyagi támogatást is évek óta nélkülözzük. Ez idén sem változott…

Sajnos semmilyen pénzügyi bázisunk nincs, az idei ásatáson is csak önkéntesek dolgoztak, a gépi munkát (ahogyan már évek óta), a Pilisi Parkerdő Visegrádi Erdészete biztosította. Ugyanakkor nagyfokú szakmai támogatást kaptunk a MNM KK Nemzeti Régészeti Intézetétől, ahonnan több technikus és régész kolléga segítette a munkát, illetve a dokumentáláshoz, csomagoláshoz szükséges anyagokat biztosította. Ezenkívül több tudományos vizsgálat elvégzését is magára vállalta, így archeobotanikai, archeozoológiai, malakológiai elemzések és laborvizsgálatok is folynak, amelyek elengedhetetlenek a terepi munkák értékeléséhez.

Mennyire tartja fontosnak, hogy a régészet, a történettudomány a napi „közbeszédben” nagyobb teret kapjon?

Szerintem nagyon fontos a tájékoztatás, a nevelés (régiesen: népművelés), illetve a laikusok bevonása a munkafolyamatokba – valamilyen szinten, ugyanakkor elengedhetetlen a szakmai hitelesség megtartása és a szakmai kontroll. De a kettő nem zárja ki egymást. Nem tartom jó dolognak, hogy a „tudós” ül az elefántcsont-toronyban és a magasból okosakat mond, amit a hallgatóság nagy része nem is ért. Ha a közönség nem tudja, hogy mivel foglalkozunk, egy-egy eredmény elérése mögött mennyi munka van és ennek mi az értelme, akkor nem is tudják megfelelően értékelni. Ilyenkor jönnek a „mire jó ez?” „minek kell ezt csinálni?” (pl. építkezés előtti leletmentés), „ez csak pénzkidobás” vagy „lehet jönni az én kertembe is gödröt ásni”, stb. Nyilván egy terület szakembere és egy laikus között sok tudásbeli különbség van (kell, hogy legyen!!), de egy műkedvelő is csinálhatja nagyon komolyan a dolgokat. Erre jó példa a közösségi régészet egyre jobban fellendülő „tudományos” része, ahol az önkéntesek az általuk kutatott témából tudományos igényű előadást tartanak, vagy a régészekkel közösen dolgoznak fel valamit. (Lásd pl. a nagyon sikeres Közösségi Régészeti Konferencia sorozatot.) Ettől ők nem lesznek diplomás régészek, de a régészet gazdagodik egy lelőhely vagy egy tárgycsoport jobb megismerésével. Így mindenki jól jár. A kulcs a kölcsönös tisztelet és a közös munka.

A másik nagyon fontos terület a múzeumpedagógia, ami a tudományos eredményeket „emészthető” formában adja át, akár digitális eszközökkel, vagy éppen élőszereplős előadásokkal. Itt fogható meg legjobban a gyerekek figyelme, de éppen ezért nagy a felelősség is, hogy ne bulvárosodjon el ez a fórum.

Mióta érdekli a régészet? Már a gimnáziumi évek során eldőlt, hogy ez lesz az Ön útja? 

Nem, én nem akartam régész lenni. Sokáig nem tudtam, hogy pontosan mit szeretnék csinálni. Az már általános iskolában kiderült, hogy nem kedvelem a reáltárgyakat, de érdekel a történelem, különösen az ókor és a középkor. Ezért a gimnáziumban az angol mellett latin nyelvet tanultam. Közben dolgoztam egy restaurátor műhelyben, amit nagyon megszerettem. Elvarázsolt, hogy egy koszos, szakadt vagy törött valamiből egy csodaszép tárgy lesz. Rengeteg történelmi, művészettörténeti, kultúrtörténeti, ipartörténeti és egyéb ismeret kell egy-egy különlegesebb tárgy értékeléséhez és a tisztítás illetve helyreállítás módjának meghatározásához. Arra nem sok esélyem volt, hogy a hivatásos restaurátorképzésbe bekerüljek, így végül az ELTE történelem szakára jelentkeztem. Másodévesen felvettem a muzeológia szakot is, hátha közelebb kerülhetek a múzeumi világhoz. Aztán a nyári szünetben elmentem egy ásatásra Szabadbattyánba, ami nagyon megragadott. A két hétből egy hónap, két hónap, majd januárban felvételi lett. A felkészülésben a jelenlegi férjem segített…

Kik voltak Önre a legnagyobb hatással az egyetemi évek alatt?

Első helyen Nádorfi Gabriellát kell megemlítenem, akinek az ásatásán eldöntöttem, hogy régész szeretnék lenni. Az elhivatottsága, a szakmai alapossága, a kitartása révén lett a példaképem. Tőle tanultam, hogy egy tetszetős elméletet csak akkor higgyek el és vegyek tényként, ha azt minden oldalról, minden kétséget kizáróan alá lehet támasztani. Az egyetemen Gabler Dénes, a neves római koros régészprofesszor gyakorolt rám nagy hatást, aki hatalmas tudása és nemzetközi elismertsége mellett is nagyon szerény, közvetlen ember maradt. Szakmai alázatból, emberségből példát mutatott mindenkinek. Rajta kívül Mráv Zsoltnak, a Magyar Nemzeti Múzeum régészének az óráit kedveltem. Még egy unalmasnak tűnő témát is úgy adott elő, hogy az teljesen magával ragadta a hallgatóságot.

Melyek voltak eddigi pályafutása során az Önre legnagyobb hatást gyakorolt ásatások/leletegyüttesek/leletek?

Először Nádorfi Gabriella szabadbattyáni ásatását említeném. Ez egy több ezer négyzetméter területű, késő római épületkomplexum, ami a Seuso kincs kapcsán került be a köztudatba.
A lelőhely méretei, leletanyaga és tudományos jelentősége egyaránt lenyűgöző volt. Évekkel később a szentendrei római kori katonai tábor, az egykori Ulcisia feltárásán vettem részt, ahol terepen is megtapasztalhattam azt, amit hadtörténet órákon az egyetemen tanultunk. 2008-ban lehetőségem nyílt, hogy részt vegyek a lepencei strand területén Gróf Péter és Gróh Dániel által vezetett ásatáson, ahol római kori település, bronzkori temető és egy 18. századi malom épülete került napvilágra. Akkor még nem gondoltam, hogy milyen hosszú távú hatása lesz ennek a munkának! A feltárás befejezése után az ásatásvezetőktől megkaptam a római kori leletanyag feldolgozásának lehetőségét és most ez az együttes (és lelőhely) képezi az alapját a készülő doktori disszertációmnak. Később a szekszárdi múzeumnál töltött néhány év alatt, a leletmentések és autópályás ásatások során több korszak leletanyagával találkoztam. Talán az egyik legérdekesebb a bonyhádi bronzkori sírok feltárása volt. Itt Szabó Géza régész vezetése mellett nagyon sokat tanultam. És végül, de talán nem utolsósorban, a Sibrik-dombi kutatást emelném ki. Egyrészt, mert maga a lelőhely is roppant összetett, másrészt a visegrádi múzeumba is az itteni feltárások kezdetével kerültem.

Talált-e olyasmit a föld alatt valaha, ami több kérdést vetett fel, mint amennyi megelőző kérdésre válaszként tudott volna szolgálni?

Minden évben ezzel szembesülök a Sibrik-dombon: minél inkább beleásom magam a témába és a lelőhelybe, annál több kérdés merül fel, annál jobban látom, hogy milyen keveset tudok. Idén például a két római épület között talált különböző méretű és irányú kis árkok értékelése, funkciójuk meghatározása okoz komoly fejtörést. Néhány éve az egyik földbe mélyített házban talált verőtövek és egy próbavéset kapcsán merült fel sok kérdés: hivatalos pénzverő vagy hamisító lehetett? Pontosan melyik időszakhoz köthető, ki használhatta? Miért került Visegrádra a királyi központhoz tartozó pénzverő? … és még sorolhatnám tovább. Gyakran csak évek múlva tudunk egy-egy kérdésre válaszolni, amikor az ásatás során újabb adatok kerülnek elő, vagy sikerül párhuzamot találni egy másik lelőhelyen. Olyan, mint egy nyomozás.

Mivel foglalkozik még szívesen, ha nem az ásatáson van, nem előadást tart, nem múzeumi feladatokkal időzik?

Sajnos, vagy éppen szerencsére, nekem részben a munkám a hobbim is, úgyhogy előfordult már, hogy egy kolléga ásatására mentem el kikapcsolódásként. Az ilyen alkalmakban az a jó, hogy nem rajtam van a felelősség, a szervezés és sok más feladat, csak a régészettel lehet foglalkozni. Továbbra is megmaradt a restaurálás iránti vonzalmam, illetve nagyon szeretem a növényeket, imádok kertészkedni. Nagyon jól kikapcsol, ha a természetben, a szabad levegőn lehetek. Rossz idő esetén a kályha melletti olvasásra szavazok.

Az interjút készítette a Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület megbízásából:
Fagyas Róbert

2024. december 2.